Bella, a lelenc

Kutyával telekocsizni? Pf…

Amikor utazásra kerül a sor, főleg egy kutyával, azért sok mindent számba kell venni.
A pénzt, a kutya viselkedését, az utazási időt (hogy kibírja-e), a környezetet, az emberek viselkedését. De nyilván, aki kutyát vállal, annak ezt is vállalni kell.
Nem panaszkodom, félreértés ne essék, csak egyszerűen csupa rossz tapasztalatom van a közösségi közlekedésről, és NEM a vonatról, amire elsősorban számítottam.
(Utazásos kalandjainkat ITT olvashatjátok)

 

Kutyabarát

 

Szóval az első csalódás karácsony előtt ért.
Le szerettünk volna mondani a vonatos utazásról, elsősorban azért, mert drága. Két felnőtt + 1 kutya erre a távolságra oda-vissza 20 (HÚSZ) ezer Forint, ami, valljuk be, rengeteg.
Ekkor vettem újra elő a telekocsis accountomat és nézegettem át a lehetőségeket, hogy van-e esetleg olyan, aki szívesen szállít kutyát is.

Az Oszkáron van egy pici mancs jel a sofőr mellett, aki bevállal kisállatot is, olyan címen, hogy “kisállatszállítást vállal a sofőr – a kutyabarát.hu ajánlásával. Gondoltam WÁÓ, ez aztán komolyan hangzik, hát írtam többnek is, hogy milyen feltételekkel is szállítana ebet, ha már ilyen szépen ki van emelve, hogy ő ajánlva van egy neves magyar kutyabarát honlap által.

Az első falba akkor ütköztem, amikor ezt a választ kaptam:
“Erre nrm tudok most mit mondani ..mert az akkori utasoktol fugv majd ..azokat ke kerdezni …de meg nem tudom azok ki lesznek…”

Ezt a szépen megfogalmazott választ erre a kérdésre kaptam: “Ám van egy potyautasunk és mielőtt lefoglalnám a helyeket meg kell kérdeznem, hogy egy ölbekutya csatlakozhatna-e. Ha nem, azt is megértem természetesen. De így a korrekt, hogy megkérdezem.”

Az utasok jelentkezését természetesen nem vártam meg, úgy gondoltam, minek teszi ki, ha ezt a választ kapom. És mégis meddig kellett volna várnom, míg a kocsi be nem telik? És majd aznap végighívogatom az összes többi utast, hátha lesznek oly’ kedvesek, hogy megengedik, hogy Bella csatlakozzon? Nem. Mentem tovább.

Persze lehet, hogy a két legtaplóbb emberbe futottam bele, de részemről ennyi volt a próbálkozás.

Ez picit jobban felidegesített és ezzel be is fejezem ezt a irományt és a téma boncolgatását, mert ennél felháborítóbb választ még kaptam “kutyabarát sofőrtől”:

A kérdés: “Érdeklődni szeretnék, hogy egy kistermetű kutyus is 1900 Ft-ért utazik-e.
Válaszodat előre is köszönöm.”

A válasz: “Csak akkor ha a szőre nem hullik.”

 

v.

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!