Szinte hihetetlen, hogy mekkora különbségek vannak a magyar nagyvárosokban és a fővárosban tapasztalt állat-toleranciában (alkottam egy új szót?). Mivel többször kerül sor utazgatásra, így volt alkalmunk megtapasztalni különböző tájakon, hogyan is kezelik a kutyát akár tömegközlekedési eszközön vagy az utcán vidéken nem Pesten és Pesten.
Amikor felköltöztem Miskolcról nekem nem az volt elsősorban furcsa, hogy mennyi kutyát látok a városban, hanem inkább az, hogy ez mennyire nem érdekel senkit.
A kistestű kutyatartók minimális százaléka vásárol jegyet a kutyának, úgy is, hogy nincs az előírt hordozó eszközben. Nagytestű ebeknél könnyebben belekötnek a tulajdonosba, ezt tapasztalatból is tudom.
Azonban hálistennek egyszer találkoztam csak egy olyan ellenőrrel, aki ebbe belekötött. És miért? Mert meg szerette volna simogatni még a megállóban, de ugye Bella nem az, akit csak úgy meg lehet simogatni. A szájkosár a kezemben volt, de az agyoniskolázott ellenőr azt hitte, hogy jól kifog majd rajtam és megalázó pillantások közepette adta tudtomra, hogy ha a kutya felszáll szájkosár és jegy nélkül, akkor irgum-burgum lesz.
Mondhatni jól kicseszett velem. Egy jegyet vettem, a szájkosár nálam van mindig, és ha utazunk, rajta is van. Egy jegybe pedig nem haltam bele. Ő pedig nem számolhatta hozzá a büntetést az éves kvótájához.
Ezen kívül azonban egyszer sem ért atrocitás. A metróba kivétel nélkül leengedik a kutyát jegy nélkül (persze biztos, hogy egyszer majd belefutok egy kötekedőbe) és soha senki nem tett megjegyzést az utasok közül sem. Általában mindenki szívesen babusgatná, ami lehetetlen ugyebár.
Általában így indul a Miskolcra utazás. Ez a villamos-metró kombináció. Utána jön a vonat.
Megjegyzem, irreálisan drágának tartom a kutyajegyet, de a kalauzok is egytől-egyig toleránsak és kedvesek voltak, legtöbbször annak ellenére, hogy rá kellett tenni a szájkosarat a vérben forgó szemű, ugató, morgó kutyámra.
Azonban mikor Miskolcra érkezik az ember ezt a mentalitást elvágják. Valahol útközben kophat le. A villamosra nem merek felszállni anélkül, hogy meg ne vegyem a 320 Ft-os jegyet a kutyának ( – tudnillik mostanság egy kakóscsiga vagy energiaital miatt is büntetnek a villamoson ott.) A szájkosár pedig tulajdonképpen kötelező, és akkor is az lenne, ha haldokló fuldoklásban törne ki a kutyám.
Ilyenkor szorosan a fal mellé oktojálom, hogy senkinek a közelébe ne férkőzzön, ne is vegyék észre az utasok, mert szúrós tekintetüket már szerintem Bella is kiszúrja. Az pedig, hogy valaki mellé üljek le, elképzelhetetlen.
Nem értem, hogy miért van így. Egy vidéki nagyvárosról beszélünk, ami erőteljes fejlődést mutat. Ott éltem le 18 évet az életemből és a város folyamatosan fejlődött gondolkodásában, infrastruktúrájában és minden egyéb lehetséges módon. Az állattartás sehol sem tabu, azonban ha végigsétálok hazafelé menet a kutyával a főutcán, minden megbotránkozva néz, hogy mit keresek én ott. Tisztelet a kivételnek!
Egy szó, mint 100… Azt akartam ebből elővarázsolni, hogy nem véletlen a sztereotípia, miszerint vannak egyes tájak és gondolkodásbeli adottságok, amik nem egyeznek Budapest és vidék nem Budapest között. A gondolkodásmód szabadabb, az ember toleránsabb, a nő kritikusabb, a férfi zárkózottabb, a cigány roma gátlástalanabb. Mint valami láthatatlan választóvonal, úgy oszlik ketté az ország.
Amúgy van egy UPDATE-em a Telekocsis utazásról:
A legutóbbi hazalátogatásomkor ismét tettem egy próbálkozást (rossz tapasztalat poszt) és sikerrel jártam. Nem írom le itt sem a sofőr nevét, de találtam egy kedves úriembert, aki plusz költség nélkül szándékozta Bellát szállítani a lábunk között. Természetesen utazásonként adtam neki 1-1 ezrest, mert kedves volt és sok szőrt hagytunk magunk után.
Szóval ajtó, nyílj ki! Fogadjuk el a kutyákat, hiszen a társaink. Van, aki házőrzésre tartja és van, aki családtagként kezeli. Egy azonban közös az ország bármely táján járjunk is: értünk vannak. Ne legyünk ellenük.
V.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: