Amikor örökbe fogadtuk Bellát, anya óvva intett a dologtól, mert hogy nem igazán tudnunk szabadon mozogni majd, nem mindenhova tudjuk elvinni, nem biztos, hogy mindig lesz, aki vigyázzon rá. Engem ez nem érdekelt, hiszem egy gyereket is le lehet passzolni akár napokra is, abban az esetben is vagy nagyszülő vagy nagynéni/nagybácsi… sőőt, táborokba is elhessegethetjük a gyerkőcöt, ha úgy alakul.
Semmiben nem különbözik ez egy kutya “leadásától” sem, a mai világban a kutyás kultúra pedig kezd olyan szintekre emelkedni, hogy az emberek nem félnek, irtóznak vagy tartózkodnak a gondolattól is, hogy autóba, buszon, villamoson, vonaton utazzon vele. Esetleg szállást adjanak neki (egy panzió, szálloda esetén) egy rövid időre, pár napra.
A legjobb esetben van egy rokon, aki vigyáz a kutyára, vagy egy bejáratott kutyaszitter, esetleg van pénzünk kutyapanzióba tuszkolni házi kedvencünket. Nálunk ez egy kritikus pont Bella nehéz természetére tekintettel. Nem lehet bárkire bízni, nem mindenki vágja, hogyan kell kezelni egy ilyen kutyát, mik a reakciói, milyen esetben, hogyan kell kezelni.
Dóri nekünk bevált, tőle fogadtuk örökbe. Ő tudja a legjobban talán, hogyan kell bánni vele, és nem utolsó sorban közel van és olcsóbb. (Bármilyen szörnyű is ezt kimondani).
Azonban az a tapasztalatom, hogy sehol nem lehet 100%-ig biztonságban tudni a kutyát, ha nem velünk van. Legutóbb egy sebbel a nyakán kaptuk vissza és mint kiderült, póráz nélkül sétáltatta és kiszaladt az útra is. Akár el is üthették volna.
Ha lenne sok (felesleges) pénzem, én a kutyapanzióra esküdnék. Ott reményeim szerint szakértő személyzet van és (ennyi pénzért) igazodnak a kutya szükségleteihez is.
Nagyon vigyázzunk azzal, hogy idegen kutyaszitterre bízzuk a kedvencünket, mert nem biztosíték egy-két személyes találkozó arra, hogy jó kezekben lesz a kutya, ugyanis mondani bárki, bármit mondhat.
Előfordult régen, hogy egy ismerősömén napközben egy nyugdíjas nénire hagyták a kutyát, amíg ők dolgoztak. A dolog kölcsönös volt: a néninek volt társasága, a kutyus pedig biztonságba volt és törődtek vele, míg a gazdik haza nem értek.
Egyszer azonban már nem kapták vissza és azóta sem! A néni kisajátította magának, mondván, vele van legtöbbet a kutya. A telefont nem vette fel, az ajtót pedig nem nyitotta ki nekik többet. A kutyus a néninél maradt.
Egy másik esetben pedig problémás pitbull került sétáltatóhoz. A kutyus örökbefogadott és nehéz természetű volt. Erős bőrpóráz és szájkosár KELLETT a sétáltatásához. A sétáltató azonban ezek nélkül dzsesszelt a nevezett állattal. Szerencsére baj nem történt tudtommal, de történhetett volna. Nem azért, mert pitbull és nem azért, mert a kutya problémás. A gazdi (vagy ez esetben a sétáltató) felelőssége, hogy a megfelelő felszereléssel el legyen látva, hogy ne essen se neki, se más kutyájának, se egy másik embernek baja.
Természetesen bajok akkor is adódhatnak, ha a saját kutyánkkal vagyunk, de az mégis más. Senki nem szeretné sebesen, koszosan vagy vajjal a füle mögött visszakapni a kutyát úgy, hogy bizalmat szavazott valakinek.
A kutyapanzióban vállalnak egy bizonyos mértékű felelősséget és nem cselekednek máshogy, mint a kért.
(megjegyzem nem volt még dolgom kutyapanzióval, de gondolom a működésüket sokban befolyásolná a rengeteg problémás ügy)
Gondoljuk meg százszor, hogy kire bízzuk!
Facebook oldal: Bella, a lelenc
V.
Kommentek