Az egész blog rá épül (meg kicsit rám), de mégis úgy gondoltam, hogy több, mint egy évvel az örökbefogadás után nekem is van mit megosztanom a nagyközönséggel arról, hogyan lett az út széléről összeszedett görbelábú agresszorból egy családos görbelábú agresszor. A GONDOLAT Az örökbefogadási folyamat nem egészen olyan volt, mint egy menhelyi kutya esetében. Én… Tovább »
Bella sikertörténete

A hétvégén fantasztikus idő volt. Amikor felkeltem, már tudtam, hogy ebből órási nagyon séta lesz, ha csak nem döglök az ágyban és egész nap sorozatot nézek. Aztán megreggeliztem, majd megembereltem magam. Gondoltam, neki is és nekem is jót tenne egy nagy séta. Kapott egy ruhácskát barátnőmtől és bár nem kellett volna ráadnom, mert hideg pont…
A napokban érzem rajta, hogy valami nem az igazi. Gyanakodtam betegségre, meg mindenre, de rá kellett jönnöm, hogy megbukni látszom abban, hogy a legjobb gazdija legyek, akit valaha kaphatott. Én töltök vele több időt, a párom gyakran késő estig dolgozik. Én meg, mint egy jó sablon, hazaviszem a munkahelyi szarságokat és emiatt mint egy depressziós…
Egyvalamivel nem volt probléma a kezdetektől: más kutyákkal. Borzasztóan nagy öröm volt számomra, hogy ez majd biztosan nem okoz fejfájást, nem kell majd emiatt a mancsomat tördelni.Mindenképp akartam keresni egy kutyafuttató, hiszen az azért mégis más, ha sok gazdi-sok kutyával kombóban vagyunk. Ismerkedni is lehet, na meg az idő is gyorsabban telik. Rögtön találtunk egy…
A kutya személyisége a fajtájából adódhat. Vannak bohókásak, nyugodtabban, hiperaktívak. Egy azonban közös mindegyik típusban: az, hogy a boldogság kiül az arcukra, és a viselkedése is árulkodik a gazdi odaadó szeretetéről vagy éppen annak ellenkezőjéről. Mindenki követhet el hibát. Hazudik az, aki azt állítja, hogy annyi időt és energiát fordít kutyájára, amennyire annak szüksége van,…