A kutya személyisége a fajtájából adódhat. Vannak bohókásak, nyugodtabban, hiperaktívak. Egy azonban közös mindegyik típusban: az, hogy a boldogság kiül az arcukra, és a viselkedése is árulkodik a gazdi odaadó szeretetéről vagy éppen annak ellenkezőjéről.
Mindenki követhet el hibát. Hazudik az, aki azt állítja, hogy annyi időt és energiát fordít kutyájára, amennyire annak szüksége van, amennyit igényel. Én, ha fáradtan és esetleg idegesen hazaesek a munkából, azt érzi. Megejtjük a sétát, majd ledöglök, mert sokszor tényleg csak ehhez van kedvem. Ő persze jön, hozza a kis játékait, 10 percenkét egy másikat, hátha az majd beválik, de van, hogy még ekkor sincs kedvem foglalkozni vele. Szeretem őt…tiszta szívemből! De néha arra vágyom, hogy bújjon mellém miközben filmet nézek, csendben, nyugodtan. De kölyök még, olyan, mint egy gyerek.
Sokan nem szeretik, ha egy kutyatartó ezt a párhuzamot hozza. Kutya-gyerek összehasonlítása nehéz, és általában vitatéma, pedig szerintem tényleg nem sokban különbözik. Neked kell életben tartani, és nem csak a “létminimumot” biztosítani számára, hanem annál sokkal többet. Az igényeit a sajátjaid elé kell helyezni, és mindig ő az első, ha valamit tervezel. Legyen szó egy utazásról. Vegyük ezt példának. Ha belföldön keresel kikapcsolódást, sok kutyabarát hotelt, szállót találsz, de mégsem az igazi. A gyereket is le kell néha parkolni a nagyszülőknél, hogy anya és apa egymással foglalkozhasson. A kutyánál sem gondolom, hogy ez akkora probléma lenne. Szívesen hagynám erre az időre anyukámra, vagy nagymamámra, ahol kert is van. De jól is érezné magát egy kertes házban! Maga lenne a mennyország. Na meg a fránya anyagiak… Ha úgy van, inkább nem eszek, de olyan nincs, hogy ő éhezzen! Szóval igen, nehéz, de visszaadja a sok boldog pillanatot. Minden egyes belefektetett, kicsit keserédes momentumot megszépít a túlcsorduló szeretet, amit adnak.
Ettől jól érzed magad. Jó, ha vár valaki haza, ha nem egy üres lakásba toppansz be. Ő mindig örül neked, még akkor is, amikor a pároddal fasírtban vagytok és ő nem annyira kedves veled. A kutya nem arra gondol, hogy “te szemét, itt hagytál megint 9 órára egyedül”, hanem inkább “ó, te jó ég! ilyen rövid volt ez a 9 óra?? már itt is vagy?? annyira örülök neked!”
Ha pedig ő örül, akkor te is. A pozitív kisugárzás nem csak emberről emberre terjed, hanem a kedvencedről rád is. És ha te boldog vagy, akkor őt is boldoggá teszed. Ez pedig a körforgások legszebbje. Adj, hogy kapj és adsz, ha kapsz.
Bella most is itt kuksol mellettem. A monitor mellől néz, néha, ha hall valamit a lépcsőházból, radarozik egyet, de sosem veszi le rólam a szemét. Őriz, vagy vár. Nem tudom pontosan, mondják meg az okosok. Én annyit tudok, hogy nyugalmat áraszt, hogy örülök, hogy itt van velem. Örülök, hogy van mivel foglalkoznom akkor, amikor csak “semmittennék”, hogy valamiért esőben, hóban, fagyban is fel kell emelnem a valagamat.
És hogy hogy hálálom ezt meg neki? Egyelőre nem tudom. Nem tudom, hogyan is adhatnám vissza neki ezt a feltétlen szeretetet. Talán az ember képtelen erre. Sőt, biztos. De igyekszem, Isten látja lelkem, megpróbálok mindent megtenni az ügy érdekében.
Amint jó idő lesz sokkal többet sétálunk majd. Nagy sétákat, sok ingerrel, szimatolnivalóval. Itt leszek neki mindig, megmelegítem a lábát, ha a hideg hóban lefagy és mutatja nekem, megsimogatom, megölelgetem, amikor összerezzen a villamos hangjától, eldobálom neki azt a fránya, cafatos labdát, és hagyom, hogy szeressen.
Facebook-oldalunk: Bella a lelenc – Cafeblog
Virág
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: