Szomorú a kutya? Nem lehet!

A napokban érzem rajta, hogy valami nem az igazi. Gyanakodtam betegségre, meg mindenre, de rá kellett jönnöm, hogy megbukni látszom abban, hogy a legjobb gazdija legyek, akit valaha kaphatott.

Én töltök vele több időt, a párom gyakran késő estig dolgozik. Én meg, mint egy jó sablon, hazaviszem a munkahelyi szarságokat és emiatt mint egy depressziós ázott veréb ülök a gép előtt üveges szemekkel.
Bella pedig jön, hozza a labdáját, tolja az arcomba, de nem megy. Megelégeli, visszafekszik a helyére…

Mióta tüzel, annyira nem örülök neki, ha az ágyon van, nem olyan egyszerű a vért kimosni, főleg, ha későn veszem észre, hogy odakerült. Na meg sötét a borítás és ez is nehézkessé teszi az észrevételt.
Azonban tegnap rájöttem, hogy ez az aduász.
Nem közösíthetem ki! Mi lenne, ha engem is kiközösítenének, amikor menstruálok?!?!

Úgy döntöttem, miközben üveges tekintettel bámulok egy filmet a gépen, magamhoz engedem. 2, azaz kettő másodperc múlva már a mellkasomon aludt olyan békésen, hogy ilyennek igazán régen láttam. Megnyugodtam, csak a közelségemre volt szüksége és ezentúl erre odafigyelek!

Azért fogadtam örökbe, hogy szeressem, hogy szeressen, hogy otthont és békességet adjak neki azok után, amiket keresztülment. Neki csak mi vagyunk. Mi vagyunk az egész élete, minden napja, minden perce.
Amikor nem vagyunk otthon, minket vár, amikor otthon vagyunk, csak arra vár, mikor engedem meg neki, hogy feljöhessen az ágyra, hogy mellém fekhessen, és, ha csak egy pici ponton is, de hozzám érhessen.
Amikor főzök, mellettem áll. Folyamatosan lesi a földet, hogy mikor adok neki valamit, vagy mikor esik le a földre egy-egy kósza morzsa. És ha adok neki boldog. “úristen de finom ez a kolbász!!” Amikor pedig leesik valami azt hiheti, hogy nem vettem észre és egy igazi kis csirkefogónak érzi magát, hogy “muhahahaha nem vette észre, de jajj de finom volt ez a sutyi-kolbász!”
Amikor a bánatos szemeivel próbálja kinézni a kaját a számból, amikor vigyázban ül a fürdőszobában és várja, hogy végre kijöjjek a zuhanyfülkéből…Amikor hazaérek munkából és a derekamig felugrik és érzem, hogy tiszta szívéből szeret….

Ezért olyan nagy áldozat lenne egy kis bújás este?
Nem bizony 🙂

Virág